Stúdió Alapítvány

Utoljára frissítve: 2021 dec. 17

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) 1991-ben hozta létre a Fiatal Képzőművészek Alapítványt (FKSA), amely 2020 óta Stúdió Alapítvány (SA) néven folytatja munkáját. Szervezetünk az alapítása óta eltelt majdnem három évtizedben küldetésének tekinti a kortárs vizuális kultúra oktatását, fejlesztését és népszerűsítését.

 

Az elmúlt évtizedekben a művészek jelentős része társadalmilag elkötelezett, interdiszciplináris, együttműködésen alapuló tevékenységet folytat. Ezeknek a tevékenységeknek a közös művelése fejleszti az interperszonális és interkulturális kompetenciákat, azáltal, hogy alapvető eszközei közé tartozik például a nem-hierarchikusan szerveződő csoportokban végzett munka és a kultúrák közötti közvetítés. Az alapítvány feladatának tekinti, hogy ezeket a módszereket minél szélesebb kör számára hozzáférhetővé tegye.

 

Az alapítvány jól beágyazott intézménye a képzőművészeti színtérnek. Emellett törekszik arra is, hogy a kerületi oktatási intézményekkel partneri kapcsolatot alakítson ki. 2017 óta az Erzsébetvárosi Önkormányzat pályázati támogatásainak köszönhetően  az alapítvány több, a kerület lakosságát és a kerületben tanuló középiskolásokat elérő oktató célzatú és a művészetközvetítésben aktív szerepet vállaló projekteket tudott megvalósítani. 

 

Az edukációs programok szervezése mellett az alapítvány tevékenységei közé tartozik még az egykori Fiatal Képzőművészek Stúdiójának egyedülálló, közel 500 tételes műtárgy gyűjteményének kezelése, szakmai programok és lehetőségek biztosítása a fiatal művészgeneráció számára, valamint az 1998 óta működő, évente egy alkalommal kiosztásra kerülő Herczeg Klára-díj gondozása.

Kuratórium:

Gadó Flóra - elnök

Lendeczki Kinga

Lődi Virág